2023 eredményekben gazdag év volt a FŐKERT életében

Január 19.
BKM, Fenntarthatóság
2023 eredményekben gazdag év volt a FŐKERT életében

A Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FŐKERT Kertészeti Divízió 2023-ban több mint 320 ezer lágyszárúval, tízezernél több iskolázott és erdészeti facsemetével, 15.300 örökzölddel és cserjével zöldítette a fővárost.

A budapestiek egyre több minierdővel, esőkerttel, gyümölcsöskerttel, rovarhotellel találkozhatnak, eközben a 2022-ben megnyitott Pünkösdfürdő Park fontos szakmai díjakat érdemelt ki.

 A Főváros fennállásának 150. évfordulója is jó alkalmat teremtett arra, hogy a Budapesti Közművek Kertészeti Divíziója által tovább folytatott zöldítéseket minél szélesebb körben megismerjék a városlakók. Csaknem 2000 koros, iskolázott facsemetével bővültek a parkok és fasorok, és éppen 150 fa került a Könyves Kálmán és a Hungária körút mellett az ültetőgödrökbe. Budapest erdeinek ökológiai értéke is növekedett 8500 erdészeti facsemete telepítésével, amelyet nagy részben az újpesti Farkaserdőben ültettek el a szakemberek. Emellett nagy számú fa került a Merzse-, és a Szépvölgyi-erdőbe is.

2023-ban már négy helyszínen telepített a FŐKERT gyorsan növő Miyawaki minierdőt: a Népligetben, valamint a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködésben a Rákóczi híd pesti hídfőjénél, a Nehru parton és a Gesztenyés kertben. Két minigyümölcsöst is létesítettek a Gellért-hegyen és a XIII. kerületi Kubala László parkban, ahol a pár év múlva termőre forduló fákról bárki szüretelhet majd.

A FŐKERT feladata azonban nemcsak az ültetés, 2023-ban 14 ezer fát részesítettek a divízió szakemberei ápolásban, állapot-megóvási, baleset-megelőzést célzó beavatkozásban. Két közismert platánnál nagyobb faápolási munka zajlott: a Múzeum körúti platánfa életidejét gallyazással és gyökérkezeléssel hosszabbították meg, a XII. kerületi Ráth György utca sarkán álló, csaknem 100 éves platán széttartó törzseit pedig dinamikus, úgynevezett Cobra-kötéssel erősítették meg.

Tavaly több mint 32 ezer tő évelővel lett zöldebb Budapest, például a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol burkolatbontással két új évelőágy létesült. Az Andrássy út menti zöldsávban pedig évelőszőnyeg leterítésével valósult meg a virágos évelőfelület. Budapest 150 éves fennállásának tiszteletére a Gellért-hegyen 3200 tő rózsából alakítottak ki a szakemberek rózsakertet, ahol minden tő egy-egy magyarországi települést jelképez.

2023-ban összesen több mint 40 millió négyzetméter zöldfelület kaszálása valósult meg a FŐKERT koordinálásában. Emellett a fővárosban 300 ezer négyzetméter fölé emelkedett a vadvirágos rétek területe, ahol évente csak 1-2-szer történik kaszálás, - ezzel támogatva a beporzó rovarokat. A madarakról is gondoskodnak a FŐKERT szakemberei, a parkokban és természetvédelmi területeken 1400 madárodú várja a fészekrakókat.

A tavalyi év további eredménye, hogy új esőkertek segítenek a vízmegtartásban és a sétányokról való víz-elvezetésben a Vérmező parkban és a Pünkösdfürdő parkban. A 2022-ben megnyitott Pünkösdfürdő park alig egy évvel átadása után, tavaly 3 rangos szakmai elismerést is kiérdemelt: a Tájépítészeti Nívódíjat, a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj különdíját, és az Európa Zöld Városa Nemzeti Díjat.


Budapest, 2024. január 19.

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

FŐKERT Kertészeti Divízió